A tizenharmadik forduló rangadói már szombat estére eldőlnek Olaszországban. A tabellára pillantva az este hatkor kezdődő Fiorentina-Udinese (Gilardino vs. Di Natale) sem ígérkezik sima meccsnek, de a csak olasz derbynek (Derby di Italia) becézett Internazionale-Juventus még többet ígér. Sőt a Calciopoli óta bajnokságokat nyerő nerazzuri- és az idén már a BL-ben is újra föltűnő gobbi fanjai szerint eljött az igazság éve.
A Calciopoli néven elhíresült bíróküldési botrány nem javította az amúgy is közmondásosan feszült kapcsolatot a milánói Intenazionale és a torinói Juventus szurkolói között (városi riválisoknak is becsületére válna hasonló szintű ellenségeskedés). A botrány részletei és következményei köztudottak. Az érintett csapatok közül a Juventus kapta a messze legsúlyosabb büntetést: a 2006-07-es idényt a purgatóriumot jelentő Serie B-ben kellett letöltenie, de azt a ponthátránya ellenére is simán megnyerte az Öreg Hölgy, hűséges lovagjai Del Piero, Buffon, Nedved és Terzeguet segítségével.
Az Inter viszont kimaradt a botrányból, sőt az utolsó három Scudettot be is zsebelte - az elsőt ráadásul a pályán a Juve nyerte, de az asztalnál az Inter kapta. Azóta is parázs vita zajlik az kékfeketék és a zebrák szurkolói között még a magyar fociblogokon és -fórumokon is, hogy ki mit érdemelt volna és mit nem...
Az Inter hívei számára elégtétel, hogy kedvenc gárdájuk a visszatérő és végül a harmadik helyen végző Juvére tizenhárom pontot verve májusban összehozta sorozatban a harmadik (második?) bajnoki címét a legutóbbi szezonban, bár azt az AS Roma talán jobban megérdemelte volna. A gobbo szurkolók viszont azt dörgölhetik a nerazzurok orra alá, hogy az olasz derbykből (1-1, 2-1) az ő csapatuk jött ki jobban.
Az 1897 november elsején a Massimo D'Azeglio Lyceum diákjai megalapították a cirkalmas nevű Società Polisportiva Augusta Taurinorum sportegyesületet, amelyet két év elteltével - a klub mai szurkolóinak óriási szerencséjére - Football Club Juventusra kersztelték át és újabb egy év elteltével 1900-ban csatlakoztak az Olasz Labdarúgó Szövetséghez, első bajnok címüket pedig 1905-ben szerezték meg.
1908 március nyolcadikától létező éppen száz esztendős Internazionale viszont, az olasz foci harmadik meghatározó klubjának (AC Milan) elődjéből a Milan Crickett and Football klubból vált ki. A Milan vezetőségének egy része megunta, hogy a csapat néhány játékosát csak azért mellőzik, mert nem olaszok (ekkor még főleg svájciak) - innen a klub neve is, mely magyarul annyit tesz: nemzetközi. Ezért Giorgo Parmithiotti vezetésével távoztak a Milan vezetőségi üléséről és még aznap este megalapították az Intert. Az új klub 1910-ben lett először bajnok.
A kezdeti korszakban tíz éveként esett le egy Scudetto az összesen tizenhatot szakító kékfektéknek, akiknek szocialista hangzású neve csípte Mussolini és fasisztái szemét, így az US Milanesével egyesülve 1928-tól '45-ig Ambrosiana néven szerepelt és ebben formában már fasiszta hatalom támogatását is élvezte, sőt 1930-ban bajnokságot is nyert a magyar Veisz Árpád mester irányításával. Ezen a névén további kétszer ünnepelt az ebben az időszakban fehér alapon vöröskeresztes mezben játszó csapat, soraiban a kétszeres világ- és kétszeres olimpiai bajnok Giuseppe Meazzával.
Az 1945-ben eredeti nevét és színeit visszakapó egyesület csak 1953, majd 1954-ben tudott újra bajnokságot nyerni az 1949-es olasz gólkirály Nyers Istvánnal a balszélén. Az igazi nagy korszak azonban csak 1960-ban jött el az argentín edző legenda Helenio Herrera érkezésével. A Fachettivel, Brugnickkal, Mazzolával, Domenghinivel és Luis Suarezzel felálló csapat 1963-ban, '65-ben és '66-ban bajnokságot '64-ben és 65-ben BEK-et nyer.
Ezután a Calciopoliig már csak három bajnoki címet sikerült akasztania az Internek 1971-ben, 1980-ban és 1989-ben. Az utóbbi gárdát, benne Mattheust, Brehmét, Klinsmannt, Beppe Bergomit és Walter Zengát a korábbi Juve sikeredző, Giovanni Trapattoni irányította.
A kilencvenes évek három UEFA kupát (1991, 1994,1998) hoztak a Nerazzurinak, olyan játékosokkal, mint Bergkamp, Zamorano, Winter, Zanetti, Ronaldo, Djorkaeff. 2006-ban aztán az emlegetett Calciopoli folytán az Inter lett a bajnok és a 2007-ben, majd 2008-ban megvédett Scudettoval a Mancini csapat volt az első a klub történetében, amelyik így vagy úgy, de zsinórban három bajnokságot nyert.
Persze a Juventus, a két elvett elsőség elenére is 27-et tud magáénak. Igaz a második bajnoki diadalukra több mint húsz évig, az 1925-26-os szezonig és egy magyar edző Károly Jenő segítségéig kellett várni - hasonlóan hosszú böjtöt azóta sem éltek meg a zebrák. 1931-től-'35-ig viszont zsinórban húztak be öt sorozatot Carlo Carcano fiai, ezzel is olasz rekorderek, de csak a városi rivális Torino Calcio negyvenes-ötvenes évekbeli csodacsapatával karöltve.
A negyvenes-ötvenes-hatvanas években is csordogáltak az olasz bajnoki címek, de a Juve újabb nagy korszaka csak a hetvenes években jött el 1972-től 1986-ig nyolc bajnoki címet gyűjtöttek és ekkor szerezték bajnoki múltjukhoz képest szerénynek tűnő nemzetközi kupa kollekciójuk felét, egy UEFA kupát 1977-ben, egy KEK-et 1984-ben és egy BEK-et az 1985-ös tragikus emlékű brüsszeli döntőben. A korszakot 1976-tól-86-ig regnáló Giovanni Trapattoni mester és Dino Zoff, Franco Causio, Gaietano Scirea, Marco Tardelli, Roberto Bettega, Paolo Rossi, Michel Platini valamint Zbigniew Boniek nevei fémjelezték.
Bár a BEK és Bl döntőket inkább bukta (1973, 1983, 1997,1998, 2003), mint nyerte a klub, az 1985-ös sikeres finálé utáni következőt 1996-ban - már a Lippi korszakban - mégis kiizzadta az Öreg Hölgy (La Vecchia Signora). Az 1986-tól 1995-ig tartó bajnoki cím nélkül eltelt kilenc évben viszont "csak" az 1990-es és 1991-es UEFA Kupa sikerekkel vigasztalódhattak Juve szurkolók. Marcello Lippi '94-es érkezése viszont újabb sikeres korszak kezdetét jelentette, vele a BL-győzelem és döntők mellett öt bajnoki címet nyertek a zebrák (1995, '97,'98, 2002, 2003). Lippi keze alatt olyan játékosok dolgoztak, mint Vialli, Ferrara, Vieri, Inzaghi, Ravanelli, Zidane, Dechamps, Cannavaro, Trezguet és persze az utóbbi tizenöt év klubemblémája, Alessandro Del Piero. Ezután jött Capello és két elvett bajnoki cím, majd a Serie B.
Bár az Inter-Juve meccsek története 1909-ben egy 2-0-ás zebra győzelemmel kezdődött, csak 1967 óta nevezik Derby di Italiának a kétcsapat összecsapását, a keresztapa egy Gianni Brera nevű újságíró volt. Akkor még a Juve és az Inter volt a két rekord bajnok tizenegy illetve tíz címmel. Azóta, mint tudjuk a Milan jócskán megelőzte a kék-feketéket, de az utóbbi három címmel ismét csak egy a külnbség a két milánói rivális között.
A bajnoki derbyket tekintve mára óriási a Juve fölénye: 71 győzelem és 37 döntetlen mellett, csak 42-t nyert meg az Inter. A legutóbbi rangadót is a Juve nyerte Milánóban 2-1-re, Camoranesi és a most sérült Trezeguet illetve az azóta az Atletico Madridba visszatérő Maniche góljaival.
Ilyenkor jönne a közhely, melyet ezúttal nem sütünk el... Annyi viszont biztos, hogy nemcsak a tradíciók miatt érdekes a szombati derby, de igazi hat pontos meccs is. Ha a huszonnégy ponttal harmadik helyen álló zebrák győznek Milánóban, akkor befoghatják a huszonhét pontos listavezető ellenfelüket. Ha viszont Mourinho fiai nyernek, akkor hat pontra nő a hézag a két csapat között.
Most az Inter kerete az erősebb. Főleg úgy, hogy a Juve sérült listája meglehetősen hosszú, bár csak Gigi Buffon és Cristiano Zanetti hiánya tűnik nehezen áthidalhatónak. Másfél hónapja még krízisről és Ranieri menesztéséről beszéltek Torinóban. Mára viszont a Real elleni győzelmekkel, a torinói derby diadallal és a válságban lévő Roma legyőzésével, az említettekkel együtt öt bajnoki győzelemmel kiegynesedett a csapat. Ebben a sorozatban kulcsszerepe volt a sokadszorra csúcsformába lendülő Del Pieronak és az utóbbi évek két legjobb Juve igazolásának látszó Amaurinak és Sissokonak. Ők mind a hárman pályára léphetnek az Inter ellen is.
A bajnoki címvédő viszont az utóbbi időben beleszaladt néhány váratlan döntetlenbe - többek között Cipruson a Famaguszta ellen - és két utolsó pillanatban összeröfögött győzelembe. Az utolsó palermói meccs előtt viszont Mourinho lemondott kedvenc 4-3-3-as játékrendszeréről, egyúttal megkeverte a maltert és négy biztosan védekező középpályással megerősített 4-4-2-re váltott. Ki is jött belőle egy Ibrahimovics két bombagóljával magabiztos győzelem. Ugyanerre beton alakzatra számíthatunk szombaton is. Ha pedig így lesz, akkor óriási csata alakulhat ki a középpályáért, valamint forgácshullás (értsd kökemény belépők meg Sissoko-Muntari ütközetek) és kevés gól várható.
A lehetséges kezdőcsapatok: (Inter) Julio Cesar; Maicon, Burdisso, Samuel, Maxwell; Cambiasso, Vieira, Muntari, Zanetti,; Ibrahimovics, Cruz
(Juventus) Manninger; Grygera, Legrottaglie, Chiellini, Molinaro; Camoranesi, Sissoko, Tiago, Nedved; Amauri Del Piero.
A forduló további meccsei: Fiorentina-Udinese, Chievo-Siena, Torino-Milan, Lecce-Roma, Reggina-Atalanta, Napoli-Cagliari, Lazio-Genoa, Bologna-Palermo, Sampdoria-Catania.
